A mai napon új időszámítás kezdődött a gyerek életében. A hétvégi egyeztetőtárgyalások értelmében a  helyzet a következő: suli után megy az apjához és szórakozás helyett tanul és felmondja a leckét. Aztán hazajön és nekem is felmondja a leckét. Az apja is kapott órarendet, tehát tudja, hogy miből kell másnapra készülni.

Persze a gyerek szerint én vagyok a szemét, mert én találtam ki ezt a hülyeséget. Nem baj, elfér ez rajtam. Tulajdonképpen még örülhet, hogy nem tiltottam el semmitől.

Nem vagyok a tiltás híve, mert nem látom az értelmét sőt, több kárt tud okozni mint amennyi hasznot hoz esetleg.

Emlékszem annak idején a középsuliban anyuék elkezdtek sok mindentől tiltani a tanulás érdekében. Nem mehetek ide, nem mehetek oda stb. Eredmény: 16-17 éves koromra teljesen kezelhetetlen lettem, a tanulmányi eredmény katasztrófa, az sem érdekelt ha félévkor elvágnak valamiből, (valahogy nekem mindegy volt) sorozatos lógás a suliból, igazolatlan hiányzások. Csupán egy dolog érdekelt bulik,balhék,pia,srácok. Ebből állt az élet, mondjuk csodás másfél év volt, így utólag sajnálnám ha kimaradt volna az életemből.

Szóval ekkor anyuék kezdtek erősen pánikba esni. Most mi a szart csináljanak? Aztán úgy döntöttek, hogy -mivel a helyzet lényegesen rosszabb lett mint volt- csináljak azt amit akarok egy feltétellel, suliba minimum a 2-es és az értettségivel se legyen gáz. Érdekes módom, miután azt csináltam és oda mentem ahová csak akarok, bejártam suliba, sőt még az írásbeli házit is megcsináltam.

Na ezért nem fogom tiltani a gyereket semmitől, inkább valami kölcsönös bizalomfélét próbálok kialakítani vele. Aztán majd meglátjuk, hogy ez jó vagy éppen rossz.