Pocsékul aludtam az éjjel, pontosabban fél 4-ig frankón rendben volt a dolog, aztán már nem. Olyan fél 6 magasságában sikerült visszaszunyálni egészen 7.25-ig. Nah ekkor mint akit fejen basztak, ordítottam a gyereknek, hogy keljen. Félig aludva beleugrottunk az első szembejövő ruhába és 7.35-kor már itthon sem voltunk. Úgyhogy időhiány miatt szartam az egész rendrakásra.
Melóba rögtön bevágtam 2 kávét, aztán már tudtam, hogy gond lesz. Fáj a fejem! Persze miért is lenne nálam gyógyszer. Utálom, gyűlölöm a fejfájást és nem bírom hosszútávon elviselni. A főnököm meg elsütötte az ilyenkor szokásos poént én meg legszívesebben fel tudtam volna rúgni.
Holnap végre megjönnek a könyveim amit pénteken vettem:) Erről jut eszembe, hogy fel kell szólnom a postára, hogy ne hazára vigyék, mert anyu otthon lesz. Semmi kedvem hallgatni, hogy "már megint könyveket vettél, nincs még elég?" no meg a pénzügyi gazdálkodás című kiselőadását meghallgatni.
Mondjuk most összeszámoltam, ebben a hónapban 5.580,-Ft-ot költöttem könyvekre (a szemétláda posta miatt ugye) Mondjuk ez tényleg jócskán meghaladja az elfogadott költségvetést 2500,-Ft/hó. Nah most még jobban fáj a fejem!
De hülye vagyok! Novemberben viszont egyet sem vettem, úgyhogy átlagban jó vagyok.
15 óra 30 perc. Kurvára fáj a fejem a hányásig vagyok!.. Mi a szarért nem hordanak a kollégák gyógyszert magukkal!!!
15 óra 40 perc. Nah az egyik talált valami görcsoldót a táskájában. Bánom is én, legalább az illúzió megvan, hogy vettem be gyógyszert és ettől biztosan elmúlik majd.
15 óra 55 perc.. A kolléga átjött megkérdezni, hogy ért-e valamit a gyógyszer. Mondom persze, nem görcsölök.
16 óra 35 perc. Végre itthon, megőrülök, szétszakad a fejem!..megyek és lefekszem.
19 óra 40 perc. Most keltem és végre nem fáj a fejem!! (abban a görcsoldóban mégis csak lehetett valami)
Kisebb kupi itthon, de cseszek rá...viszont ebből megint nem lesz döglés az éjszaka, de már ez sem érdekel.